Sarló-magas csendek vágnak,fű alatti rendet,zöld a föld, és fekete mitkihajtani enged. Harsan a szó, harsog,szakadnak a hangok,benne a Jó mindig,elhalkult kis indok. Minek, kinek, megszületni,milyennek kell kelni,beérni ha, éppen most - hanyers is a szó, eshet. Szakad a szár,…

Ne mondd, hogy,ne tedd, hogy,és akár, ha mégse,Ne szólj, hogy jöjj be. Ne lépd, helyettem,ne csórd a könnyem,de nézd gyengeségem,és hord büszkeségem. Ne lásd, ha én nem.Ne fesd le. Úgy kérem.Ha Hold, batyu, zsák,elrejtésem,ne zúgd, hogy "majd én megértem" És hallgatásod se…

Rongyai mögé láttam. Apró szemek tűntek el a haja mögött, de csak mert a napfény épp úgy sütött bele, mikor a bokor ágait félrehúztam. Kicsiny kezeit a szája elé tette, és láttam ahogy ajkához érve a foga nyoma is látszott kézfején. Félhet tőlem, mint mindenki…

Még elfutottam mint szemed tükrén a bánat,úgy látszódom csak:Ködfoltvarázslat. Kézjelek harca,tartás derékban, deréken,hogy láthatatlanná váljonha odaértem. Másnak. Másnak is. Ízfokozó jut a szemnek,takart mosolyistennyi vermekbenne elmerültek. S csak én nézem,temérdek…

és még mindig ott jár,hol kezei közé a mozdulat gyűrt csendjeitmintha látná, az összegyűrődéseket...akárha papír lehetne, megfoghatósága még mindig ott jár,szurokkal kent kerítések között,a Balázs és Mihály utca árnyéksarkainhol a kovácsoltvas kerítések zöldre…

fényszövegek... Vékony volt.Ahogy ott állt a szakadó esőben.Lábai szárán vízcseppek szaladtak, hogy sárrá érjenek be a földön.Mezítlábas ujjain áthatott a hideg, s felkúszott rajta, egész a lelkéig.A hidegrázás átadta helyét, a fájdalomból az életbe rántásnak. Futni…

- Menj innen!!-Nem! Te hívtál.-Nem igaz, nem akarom, hogy itt légy.-Pedig mindig is itt voltam.-Hazudsz! hazudsz...Mit akarsz tőlem?-Téged. Már oly jól ismerlek, megszoktalak, nem kell másik.-De én már leraktalak, nem emlékszel? Követ raktam a lábadra, szoborrá lettél. Ott hagytalak…

Most én érzem arcomon a meztelenségeda te kezed melegét hordozom, még élek,mert megérezted vágyam, arcodon kezeddel,s eljöttél egy cseppet, bár ne ébrednénk fel.... De elengedett a pillanatnyi kényszer,mely megint csak ismét a messzibe visz el,most zsebembe gyűröm az elfutó időt,s…

Ahogy ott állt az asztalon, és a fény megtört rajta, nehéz volt elhinni, hogy nem egész, mintha öröktől fogva így lett volna természetes, talán csupán a megszokás és a használhatóságának a hiányossága tette bizarrá a létét, s az értelmét. Mit is kereshet egy fél pohár az…

minél többet annál jobban,minél tisztábbá forrnak a szavak,s az utak kövein sok ember átkacag,hordott ruhákban kimosott vétkekben,áthozott sorsok kísérleteiben, de annál inkább, keményen, biztosan,áll a bizonytalan, magasan s határán,"nem számít"-ot szajkóz az idő,szakadt…

felébrednékmint állom ittas nyárból az ősz,hogy kibontsa megérett színeit,de hol volt az a nyár, és hol maradtmi beérlelte a sok tavaszt, részegült szavak közt, bormámoros vétek,hogy a szavak között bíz, eltéved a lélek így maradtam ott - vagy itt,ősztelen színekben,bennem…

Szerette nézni ahogy alszik,és nem volt elég tudni, miként lélegzik, hogy mikor, és hol, vagy mennyiszer teszikkellett a többi rutin, mi felemeli a, a többi fölé.szerette volna tudni, milyen ő felrázza a gyufát, mielőtt meggyújtja a gázt,mintha a gyufaszálak zörgése…

Rémszemérem kútja: csupa lik,arra lakik az idegkalit,szórja reád borsát, paprikát,csíp harap és morog és körberág. Haragkudarc - lépe, egyebe,ha nem nevetsz ma semmegette a fene. Korsó, löket, pörög: el vele,csapos szegte kedve - kerete. Sörhab, bor és ropi - szeletek,pultra…

Ez a halhatatlan mérhetetlen űr,mintha látható lenne a résszinte átérhetek s érinthetemmagam mögött a teret bizarr dolog a halálde szánalmasabb a felismerés:értelmetlenségét éreznitettbe menekülni - talán élsz?élsz ha fognak? csapkodnak idegek,látszik valami, de darabos…

időkanyarban Ahogy nyílt a kertkapu, rozsdás morzsák hullottak a betonra és a földre. Nyikorgó hang sikoltott belém, de nem annyira, mint ahogy itt bent valami érthetetlenség. ...és ott álltál. Arcod nem láttam akkor, csak a szemed, a mélyen ülő tekinteted, de Te közelebb…

Kapocsi Annamária Átírnám Méz-meleg lankák sötétje mállik,és falak közötti résekből nől a gaz,virágzik a sárga réti vigasz,körötte pedig a csend, mint valami malaszt,vékony mézga nyugalomként terjeng,akár a lágy illatú telt levegő.Súlya vagyon immáron az időnek,mi…

Rád gondol mikor a nap süt, mikor borulva fedi az ég a napot,s ha kinéz az ablakon, látja amint jössz, Én jól tudom.  keze remegése, lelke rezdüléselángíz öleli gondolatát...ha tudja, hogy eljő a nap amikor majd valóban lát,és látod arcát... én látom, ha nincs is…

nincs halálom, se hazám,se jódom, se napszobám,nincsen léptem, új lapom,elhordhatom tegnapom kócos sipkám leveszemtérdem félig fektetem,nem egészen, nincs is hova,úttalanságom a csoda nincsen miért, se a minek,nem kérdezek, nem vetkezek,nevem ma már nem tudomellopott a kalapom…

Emlékszem!Hogy áthúztál a tömegen. mennyi ember volt körülöttünk.Zsibongó emberrengeteg. Öles léptekkel siettél, és ideges tekintettel.Kértem, hogy engedj el...de csak azt mondtad nem zavar.Emlékszem enni akartunk, bár nem is voltunk szerintem éhesek,olyan zavaroldónak szántad…

Látomásod zsolozsmáján félrefordult angyalok,arcuk csupa fényfoszlányos, mégsem, nem és nem ragyog.Mintha szemük nem is nyílna, s nem látnának boldogan,kötött fátyol lenne arcuk, s ráncaik közt Holdtalan? Mintha tűzhely köré ültek volnának, csak csoszogok,egyre nehezebbé…