Rád gondol mikor a nap süt, mikor borulva fedi az ég a napot,s ha kinéz az ablakon, látja amint jössz, Én jól tudom.  keze remegése, lelke rezdüléselángíz öleli gondolatát...ha tudja, hogy eljő a nap amikor majd valóban lát,és látod arcát... én látom, ha nincs is…

nincs halálom, se hazám,se jódom, se napszobám,nincsen léptem, új lapom,elhordhatom tegnapom kócos sipkám leveszemtérdem félig fektetem,nem egészen, nincs is hova,úttalanságom a csoda nincsen miért, se a minek,nem kérdezek, nem vetkezek,nevem ma már nem tudomellopott a kalapom…

Emlékszem!Hogy áthúztál a tömegen. mennyi ember volt körülöttünk.Zsibongó emberrengeteg. Öles léptekkel siettél, és ideges tekintettel.Kértem, hogy engedj el...de csak azt mondtad nem zavar.Emlékszem enni akartunk, bár nem is voltunk szerintem éhesek,olyan zavaroldónak szántad…

Látomásod zsolozsmáján félrefordult angyalok,arcuk csupa fényfoszlányos, mégsem, nem és nem ragyog.Mintha szemük nem is nyílna, s nem látnának boldogan,kötött fátyol lenne arcuk, s ráncaik közt Holdtalan? Mintha tűzhely köré ültek volnának, csak csoszogok,egyre nehezebbé…