Kapocsi Annamária

Átírnám

Méz-meleg lankák sötétje mállik,
és falak közötti résekből nől a gaz,
virágzik a sárga réti vigasz,
körötte pedig a csend, mint valami malaszt,
vékony mézga nyugalomként terjeng,
akár a lágy illatú telt levegő.

Súlya vagyon immáron az időnek,
mi eltelt felettünk, alattunk marad,
humuszai vagyunk Mind!
Itt-maradottak.

Langymeleg hiányosságok hirdetik végleteink:
Mik elérhetőek. A végtelent meg nem találjuk,
csak a képzelet szabta vágyunk fűti fel a világot.

Mikor a Minden másképp lesz Majd szava,
ismét és újra belecsúszik a tenyerünkbe,
mi csak tartva, szeretve
nézzük kicsiny-kis napfelkeltéinket,

ahogy kezeink közül felkelnek a fények:
apróságok vagyunk mind,
kézbe vett ébredései valamelyik jövőnek.
Átírhatnánk az egészet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.