Most én érzem arcomon a meztelenséged
a te kezed melegét hordozom, még élek,
mert megérezted vágyam, arcodon kezeddel,
s eljöttél egy cseppet, bár ne ébrednénk fel....

De elengedett a pillanatnyi kényszer,
mely megint csak ismét a messzibe visz el,
most zsebembe gyűröm az elfutó időt,
s nem eresztem soha a pillanatesőt.

Esdekelve szomjazom az apró cseppjeit,
amik nekünk jutnak, a percek óráit,
esőjében állva megállhat az idő
s órákat sírhat, a pillanatnyi erő.

2009. december 1.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.