Ez a halhatatlan mérhetetlen űr,
mintha látható lenne a rés
szinte átérhetek s érinthetem
magam mögött a teret

bizarr dolog a halál
de szánalmasabb a felismerés:
értelmetlenségét érezni
tettbe menekülni - talán élsz?
élsz ha fognak? csapkodnak idegek,
látszik valami, de darabos döcögő verebek
ugrálhatnak körbe tök mindegy, rettenet,
hogy nem fél az ember
ha tudja, hogy elmehet

csak tervtelen, egyetemesen,
kiásott mellkasán súlytalanság nehezül
elfér benne minden,
de nem áll meg, menekül

A halál mindig szűk folyósokon érkezik,
ajtórések alól szivárog át a zaj,
mormoló beszédritmus a baj,
s nem fél az ember, csak kert lesz:
fás, mi nem akar.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.