Reményfüstölő 

Gyantás mennyek suttogják jöttödet,
szólebbentő imák - égneved,
s Veled, mint dédelgetett csendemen,
elmerengnek árnyaim...

Mondd, hintáznak-e még a fények,
mikor csillagajkúak az éjek,
és teríti-e még az ünnep asztalát
az is akit nem ölelnek át...

vagy csak játszol 
s csendnek csendje
lebben fájó ajkadon:
gyertyafüstöt fújsz át
a gondolatomon...

(adott szavakból:ünnep – gyantás – lebben – csillagajkú – dédelget – 
hintáznak – árnyai – imák – csendje – teríti.)
https://www.youtube.com/watch?v=jxj0k1QQIB0

Gyermek édesanyám
fekete-fehér,
ráncain már felnevet
a pillangóremény,

szája keskeny, hite vagyok
én s még ketten
voltunk napok,

felhőszoknyája alá
sosem bújtunk,
szeretete mégis hatott,
mint társtalanságnak a kéz,
levélnek az erezete - Nézd!

hogy simul most tenyerünkbe
elalvás előtt gyermekünk keze,
mindegyiküknek (most még)
mi vagyunk a hite,
de ne legyen oly tolvaj
ki elveszi belőle.

Édesanyám fekete-fehér filmje,
enyémmé ért be,

s mint filmszalag kockáink a fények,
játszom régit, fekete-fehéret,
kimosva hordom fel a festéket...
s hogy mosolyt rajzolhassak végre
behunyom a lelkem - mért ne?!

Gyermek, pillangó, édesanyám, hit, remény, felhő, társ, levél, szeretet

Csak addig maradok, e múltízű vadvirágnyi nincsen,
míg fel nem töröm megannyi kilincsem,
s zárnak ágain kihajtanak a vadak,
hajtásuk nem zöld, csak hajtható - és szalad.

Hajtogatva: kényesre, kockásra,
míg el nem válik a széleknek sodrása,
akkor már nem nem szakad, egyszerűn elkopik,
nem láthatom már cafrangos ráncait.

2013.10.31.

https://www.youtube.com/watch?v=ZQLong9v01w

(Kapocsi Annamária)

Még talán van pár perc,
míg fel nem fordulnak a szavak,
míg az érzékek koldulásából hazugság fakad.
Rendíthetetlen, csökönyös kis remény, elhajítalak
messze, messze én,
tagadlak.

Koncként utolsó elemózsiám,
haljak inkább éhen 
de ne tovább,
hordott ruhám kockás kabátja
szekrényben van ma még, de mondja:
Eladhatnál, ne láss
számolatlan, ez a szívszakadás.

Ollót ide, mi nem hibás,
vágjon földön az elmúlás,
cérnára bontson vissza
az akarás,
engedj, engedj el,
hű csalás...

https://www.youtube.com/watch?v=qmh67TA9yyA

Ne!

Úgy mondanám, 
hogy Szeretlek, 
kifolyna belőlem a szó. 
Úgy mondanám, 
de szótlanul is: jó 
volna az érzése maga, 
mi kimondás előtt bent rezeg, 
milliómódnyi is elég lenne 
tán érezned, 
a szemem suttogná, 
akkor, mikor nézlek, 
és szám mosolyába is beleérzed. 

Bár ha kimondanám, 
talán hallanád, 
vékony halkját s minden hangosát, 

a félénk bátorságát, 
egy szertelen dadogást, 
ahogy feltörni kész kis 
bűvös varázs, 
mi elférni bent, bíz nem tudna már, 
Ó ha szólhatna az a száj... 

s az ajak formálhatná a szavakat, 
miközben minden más szétszakad, 
lehetne kezem az arcodon, 
félrehúzott hajszálgondolaton... 

De nem! 
Félmagas hangokon érkezem, 
zárul a szó és Én elhiszem, 
hogy Sosem szakad fel... soha! 
Mi ennyire mélyre el volt bújva, 
már nem lélegzik... 

Úgy mondanám, úgy: 
de soha, 
e szó most már be vagyon csomagolva, 

s ha valaha valamit látok majd az utcán, 
már hulló levél lesz, csupa orkán. 
Zongorahang, éves bűvölete: 
Nem létezel. 
Nincsen már szó, 
csak a: Ne!

2013. október 18.

https://www.youtube.com/watch?v=HyGFoH5Aq5k&feature=related

ha már el akarsz vinni, tedd,
de ne apródonként vigyél át a küszöbön
ne szedd a lelkem külön a testtől
hol a fogak vacogása hirtelen,

mert összehajol a gerinc, ha fáj, mi megfeszít,
ne külön vidd kezem, ne válaszd el tőlem,
s mi bennem kórként éhesen keres,
ne daraboljon, így fest,

hogy egészben vigyél
- ölelj magadhoz,
derekamhoz karold magad,
húz át egészen - egészben,
s nézz a szemembe teljesen, mélyen,

de hagyd, hogy én is - látni akarlak,
a mélyed, a haragod, a vadat,
látni az éhező, örök akaratod,
az elválaszthatatlanságot...

Így ragadj magadhoz,
váratlan, végleg,
te édes drága halál

https://www.youtube.com/watch?v=SQxKBY_mZHg
hirtelen, mintha tényleg akarnál

ha átvezetne akár az ég
akár a föld felett,
(mélybe magasra szánt hegek)
varasodnának sebtelen,

rásimulna égszíven
valami semmi, tiszta semmi,
nyugalomízű egyetlen,
önmaga lábán megálló, 
idő
most magam a jó
egyszerűen

(Kapocsi Annamária)

hirtelen minden olyan csendben pulzálóvá vált,
mint mikor az ajkak rebbennek, lélegeznek egy-egy nagy futás után,
vagy mikor a szeretkezők légzésritmusa rendeződni próbál,
mélyről jövő levegővételekben, egyre lassulón, majd mosolyba megakadva...
úgy pihegve, hogy közben egyszerre szárad ki a száj és mégis zamatos marad,
a felismeréstől, hogy Mindent szabad...
élni - mit élni - ÉLNI s kiabálni,
így lépett ki felfokozva a kapun...
Légszomj és egyben mégis visszafolytva, hogy kortyolva miliméterjegyeit a légnek,
ízlelte a szelet. Ízlelőbimbók lettek bőre felszínén s kezén,
újjai végén kifinomultak az érzékek...
Mégsem mozdult csak lassítottan, megérkezett...Mintha nem is lépett volna,
talpa talajt sem érve "állt"
szemlecsukva fényt lélegzett a tekintete...
Szemhéja mögé bebújt a meleg, a tiszta íz és az ingerek..
de kinyítni mégsem, nem akarta, csak megállítani az időt, most,
Most, ha volna, ó bár lehetne - de hisz lehet,
hisz épp úgy áll ott mint egy kisgyerek...
Ágak közül felhőt néző, napleánymesélő, izgatott csodamesében megbúvó lélek.

Nem vagy és én nem vagyok.
Ködposzáták bűvkörébe,
meghalok, ha..meghalok.
Nem vagy és én nem vagyok.

Nem vagy és én nem vagyok,
lisztszínűek mind a percek,
fehér falon nem kopog, jaj
nem kopog.

Nem vagy és én nem vagyok,
hol a séta, cerka-irka, folyót hagy a
zajlok, Fok.
Fok a létrán elhagyott, nem lakott.

Faág dermed, ág se rezzen, falevél most
nem forog, már nem forog.
Nincsen minek, miről hulljon,
hová hulljon, léttelen.
Herva, hulló szívemen.

Nem vagy és én nem vagyok.
Avar ropog - kőpadok,
hű gránitlapok...kapok.

Meghajlok, ha
meghalok.
Meg ha hajlok,
nem vagyok.

csendterem 

Csendben szemezget a hajnal,
apró fonákján vércseppek,
az éj búcsúja vérzik benne
s szórja köré - elmegyek

harmatot simít a fűre,
mozdulata, lágy kezek
érintése, rengeteg,
cirógatva vetkezett,

tenyere alatt ha nőnek
hajnalcseppek szálra jőnek,
s megdagadnak gyöngysorok,
fű hegyén és bokron lop...

lop a reggel, éjkezet,
vérző búcsúcsók hegyek,

aromájuk megpihen
élő, ébredt szívemen,
ha tehetném, összefonnám,
gyöngysorát én visszaadnám,

de eltűnik ha megfogom,
hajnalharmat gömbsoron,
az én kezem megremeg,
rám-olvadó est temet...
https://www.youtube.com/watch?v=273eSvOwpKk&list=RD02tv49bC5xGVY

Üvegtitkokat perget a szél,
repedt meséket regél,
rögök a gyöngyök, finom fű között,
kihajtott szavak a gaz fölött,

árnyékot adnak a lentnek,
s mi hamis, erős, erősödik,
a lélek se látszik, míg van - s hallik,

ahogy a magasra ág feszül,
nőni az ég felé - hevül
az élni akarása kérlek,
ó csak hozzám, hozzám érj el,

de gyengék az igék, és tévednek
eltévedt főnevek - veszteg heg, engedett,
lábukon van a föld, és talpukon cement,
nehezen érthetőek bent,

üvegtitkokat perget a szél,
csiling-csiling, mondd mért remél?
ha már kiírja mégis azt amit,
mily reménybe kap, mit repít?

fellegek öblébe, mit egykoron én is,
beleugrik ha sötét is...

Réztálak közé zárkózom,
mint alkony idején a Hold,
udvart kerítek magam köré.
hol gyümölcsfás a folt.

Félkész rongyház, szép lehetne,
csak képzelni kellene bele,
lomvigasz és lehetőség,
lehető stég, keskeny ez.

De csigavonalban a lépcső
(gondolataimnak helye,)
s hogy az ablak is kicsi lehet,
tán haragudtak az istenek,

mikor fényt vittek máshova,
oszlopokat emelt, volt piedesztál,
most ragyogás nélkül kerít körbe,
a térudvarnyi muszáj.

Leplemet levették, tán átkomat húzták,
mégis irányt szabtak - hasztalan?
Lesz-e még asztal kin a szabadban,
napernyős kép és kinti ágy.

Festőállványt láttam, tágas szobát,
teremnyi fényt és ablakcsodát,
valaha régen, most pengő a vérem,
érvénytelen, réztál szívem.

színkópia színvarázsa,
dallamhegek méltósága...
Leheletfinoman Kézbe emel,
mintha volna az érzék felett Jel,

és értelmet nem keres, megmosolyog,
kószák vagytok mind,
és létcsalók,

élni vékony peremen, védve,
csak észre vedd kérlek,
hogy szép lehet, lehetett, lehetne 

Mint esőcseppek gyöngyölén
didereg, remeg a fény,
úgy reszket a szerelem,
minden egyes végzeten.

Mint teliholdnak ágain
mik kört rajzolnak est hevén,
úgy hathat a gyufa lángja
mégsem erősebb a vágya.

Hogy élni kell, és égni kell,
okuláré, üvegszem,
száz sem lehet elég, hogy lásson,
csak szívet nyisson, ha mer, vágyjon.

Álszents(t)ég

Azt hittem, hogy van határa,
de megmutatott - nincs neki,
gyilkos szókönny: szurok szirup,
döbbent cukorméz pedig.

Ki életedet meggyalázta,
s ismeretlen megítélt,
majd hurcolt: idéz s lelket kutat,
kifordít - Mondd, mit remél?

Ha elkerülve tipró útját,
tudomásod fordítod,
s nem figyelve, ráhagyottan
élni próbálsz: Mért habog?

Hogy mer magán szférán rúgni,
s megkeresni így - Hogyan?
s leírni, hogy szeret, ölel,
barátilag csodál egy nő - Hogyan?

Hatos bukfencet vet gyomrom,
hol van kérem a határ?
stégje épp az arcomig van,
s hogy "bennem keresi magát"? 

Hogy mer, hogy tud így játszani,
s kérni képre, vetítésre,
azt hittem, hogy van határa
de rájöttem, hogy mégse.

Pillanatszabályok közé szorítom a teret,
mit megtenni nem, de mégis - lehet,
arckoszorúk köré, félhomály ragyog,
kovászolt az igaz, alap, vagyok,

csinos profán viccek nebáncsvirága,
lassan nyílik ki, tétovázva,
mimózalelke, földre borulva,
mégis csak pislogásnyi, tere - kobra,

rezgő nyárfalevél, nyársusogás és ének,
összerogyott-térdívű remények,
mind porig kopnak, lobognak, vesznek,
tűzbe - hiába, ellángolt nedvek,

mind pára lészen, elmúlás gyöngye - harmat,
kiáltásokat mond, a száguldó tájnak.
Pillanatszabályok, maréknyi énje,
lázadó térküszöb, rám-köszön, élve.

https://www.youtube.com/watch?v=q0IVk7_zDqA

https://www.youtube.com/watch?v=Y89dLaUyc3w&list=RD02q0IVk7_zDqA

ne szúrj, a szövegek közé jelet,
ne add, ne add a kezed,
ne kérd és ne segíts, van ki nem akarja,
nem lehet mindenki, csak maga, csak maga,

ne nézz és ne mondj,
figyelni mást lehet,
part mentén hullámok,
de bent a víz lebeg,

mélységcsend - bevonzó
illanó, villanó,
illúziófaló, vitorlás
kis hajó...

bemenni, elveszni,
lehetne lebegve,
fénycirádásan is
süllyedve, teremtve

van amit nem lehet
sohasem, sohasem,
kimosni lelkünket,
Miért nem? Miért nem?

a borfesztiválon..lassan tipegett
a sátorok közt mint valami elrészegült élet-ittas idegen
lassan kortyolgatta a kezében tartott műanyag pohár tartalmát...
sárga nedű csordult végig torkán,
pár csepp a szája szegletéből állára futott, kézfejével letörölte,
finoman mosolygott - Mohó vagyok.
Újra kortyolt, s a hideg bor a nyakán át a mellei közt talált utat.
Kár ezért a jó borért - gondolta.
Majd a ruhán végig húzta kezét, ott ahol a folt, már csíkot hagyott.
Nem bánta...
Csöndben sétált a zsivajgó téren, sátor sátor hátán,
alkuszok és sörsátrak közt, árusok hadait nézte.
Szemeivel keresett, egy alakot, valami szemet, mi megfogja...
bátortalanul odalépett és csak annyit mondott - Boa

https://www.youtube.com/watch?v=t8HDmGSePio

"Lászlóffy Aladár: Óda a mindenséghez

Mint árvizek színén a horpadt, rossz tál,
a bukdácsoló ketrec,kutyaól -
ó hol vagyok már,ha elhajítottál,
vagy csak elhagytál egyszer valahol?

Visszhangzanak csapásaid az éjben,
mindenki tudja,bár senki se lát,
ahogy lebontod,tördeled a térben
kőtábláid, a lelkem otthonát.

Szaturnuszgyűrűt bontott szédülésem,
izom s idegszál izzadt,dolgozott,
hogy átússzam a tűfokán, a résen,
csak legbelül a szívem nem mozog.

Mind hihetem:a szeretet elégít,
jobban tudom:üres a végtelen,
utolsó mécs, egy csöpp remény elég itt,
mert ezt is már sötétben képzelem.

Még mindig vár,azóta vár kezedre,
vagy hangodra,vagy jelre legalább,
hogy fényév múlva vagy már jövő keddre
megenyhül még irántam a világ.

Nem lázadok,csak nincs időm kivárni,
fogytán az élet,apró buborék.
S későn se lesz,s elég vigasznak bármi.
Csak elveszek - ha én vagyok a tét.

Jó próba volt és sajnos ki nem álltam,
kockázat volt,mely végül engem ejt;
de mi lehettem s aztán mire váltam,
hogy fölidézted értem e delejt?

Már tudok mindent:tudok megmaradni
és keringeni,mint a csillagok.
Egyetlen szó tud mindent visszaadni:
bár végül végre mondd meg - kid vagyok!"

...mikor éltem

rozsdásodik már a fény,
befogja a kezem,
rámpirult az élet
megfeketedem

rajzolt szegélyek
kereteznek, fognak,
vörösfeketére égek,
volt Nap ...
2013.07.10.

csikokra feslik a magány,
hogy a vonalvezetésbe
beleférhessen az az utolsó szinuszgörbe
egyszerű simasága
2013.07.07.

https://www.youtube.com/watch?v=A4duZjxusGM

pipacs, bukó, kályha, söprő, álom, sérv, nyíló, protézis, búzavirág, kockakő

helyettesítő szavak - betűsöprő

mint protézisek a szavak közé,
úgy férnek érthetetlenségeim,
helyettesítő kockakövek:
szó szó helyett - elbújt szöveg,

hogy ne legyen egy,
csak többértelmű - Állom.
hogy álomnak nézhető e hintaágyon
át-át billenő szószerető magam,
hát átváltoztatom a szavam

Legyen kályha melege ha fáznál,
ha felemeled sérvtelen várjál,
neheze nélkül csak megrázd a fejed:
"nem értem, hogy miről ír, de lehet,
hogy a nyíló virágok közt eltévedek"

Most pipacs vagy búzavirág,
kék-e, avagy piros,
e rétszavak közé elbújt indulatos,
megcsavart fölbukó versszöveg,
vagy csak játék, hogy éljen? Lehet...