Gyermek édesanyám
fekete-fehér,
ráncain már felnevet
a pillangóremény,

szája keskeny, hite vagyok
én s még ketten
voltunk napok,

felhőszoknyája alá
sosem bújtunk,
szeretete mégis hatott,
mint társtalanságnak a kéz,
levélnek az erezete - Nézd!

hogy simul most tenyerünkbe
elalvás előtt gyermekünk keze,
mindegyiküknek (most még)
mi vagyunk a hite,
de ne legyen oly tolvaj
ki elveszi belőle.

Édesanyám fekete-fehér filmje,
enyémmé ért be,

s mint filmszalag kockáink a fények,
játszom régit, fekete-fehéret,
kimosva hordom fel a festéket...
s hogy mosolyt rajzolhassak végre
behunyom a lelkem - mért ne?!

Gyermek, pillangó, édesanyám, hit, remény, felhő, társ, levél, szeretet

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.