Ne!

Úgy mondanám, 
hogy Szeretlek, 
kifolyna belőlem a szó. 
Úgy mondanám, 
de szótlanul is: jó 
volna az érzése maga, 
mi kimondás előtt bent rezeg, 
milliómódnyi is elég lenne 
tán érezned, 
a szemem suttogná, 
akkor, mikor nézlek, 
és szám mosolyába is beleérzed. 

Bár ha kimondanám, 
talán hallanád, 
vékony halkját s minden hangosát, 

a félénk bátorságát, 
egy szertelen dadogást, 
ahogy feltörni kész kis 
bűvös varázs, 
mi elférni bent, bíz nem tudna már, 
Ó ha szólhatna az a száj... 

s az ajak formálhatná a szavakat, 
miközben minden más szétszakad, 
lehetne kezem az arcodon, 
félrehúzott hajszálgondolaton... 

De nem! 
Félmagas hangokon érkezem, 
zárul a szó és Én elhiszem, 
hogy Sosem szakad fel... soha! 
Mi ennyire mélyre el volt bújva, 
már nem lélegzik... 

Úgy mondanám, úgy: 
de soha, 
e szó most már be vagyon csomagolva, 

s ha valaha valamit látok majd az utcán, 
már hulló levél lesz, csupa orkán. 
Zongorahang, éves bűvölete: 
Nem létezel. 
Nincsen már szó, 
csak a: Ne!

2013. október 18.

https://www.youtube.com/watch?v=HyGFoH5Aq5k&feature=related

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.