minden szemtelen idő kézen fogott,
hogy sorsodba írjon egy szólamot,
és dallamtalanná tett téged,
az mit el nem érhettél,

hogy az az egy, nem fogott kezet,
csak sétált melletted egy lélegzetet,
távol maradt, mikor te közelt haraptál,
de mozdulni sem mertél,

s most másoknál keresed részeit,
apró részletek között,
elveszve esze vesztetten,
hátha megleled, mi nem akart téged,

s ködöket faragsz a vágyból
apró csipkés ruhákat aggatsz reájuk,
de nem veszed észre,
hogy ők is csak egyek,
kinek járna az a saját - tisztelet,

hogy őket lásd meg, ne másnak részét,
ne az eltitkolt vágyad porszemét,
ennek a szemét, annak a lelkét,
annak szavát, blúzát, csókját,
ráhúznád,
ha az az egy volna, ha...

ó részletek, részletek,
egy sem az, nem az az egy

de hátha, majd megtalál,
s nem morzsolsz másokat, a korlátnál,
vágyad öléhez nem szorítod majd akaratuk,
ó mily korbács ez, szabadságot,

minden szemtelen idő kezedet fogja
elmorzsoltál, bár maradtam volna,
csak egy, valahol az időben sodorva,
napkoldusként dalolva,
hívő, időszolga...

életet kereső egy,
valaki...

elveszett részletem, egész terem,
benne elférek teljesen,
s nyomot hagyok, valami maradhatott,
talán egy cipőfoszlány, vagy pólócsík 
a szekrényben,

dobozbazárt szellem,
tér s idő hull,
a szemeszteren,
jól tanultunk, jelesre,

csak az az idő, bocskort rakott
a kegyelemre,
s az sétáját észrevétlenné hitette,
pedig túl hangos volt,
de nem vette észre,
mit vitt maga után, s húzott
..........

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.