kétezer tizenkettőben
már tüskével írtad a márciust,
mikor nálad járt az ölelés,
pályaudvar és keresés,

mikor úgy örültem hogy adhatok,
és albérletterveid mutattad,
már tüskével írhattál talán,
de szólhattál volna, hisz babám,

én akkor is mentem volna,
de könnyebb volt így: hát most? ha...
már tüskével írtál így tovább,
áprilist, májust és odább,

még júniust is, a gyermekit itt,
mikor játszódtál,
valamit látszódtál,
a fényképemen, van a nyoma
magadra is írtál, fájhatott? a ha?

a zug, ahová rejteni kellett
a fegyelmet? nem kegyelmet,
kegyetlent,

s az indulásnál csak annyit mondtál - mosolyogj!
-"mért zavar, hogy csókod másra fonod?"
nem értettem - mit is gondolhattál,
tapsolnom kellett volna? hogy nyugodjál?

én csak csöndben kinéztem az ablakon,
talán tudtam a következő hónapom,
s azt a párat, mi határól,
nem tőled, magamtól,
eldob, majd elgázol,

de még decemberben is tüskével írtál,
s el nem engedve, akartál,
húztál magadhoz s magadra,
pedig bennem a távol már lett volna,

csak azt a poshadt vizet kellett volna kiöntened,
hogy tiszta vizet önts a vázába,
de te csak írtál tovább, tüskével lelkembe,
mélyre karcolva, egészre,

én meg csak hagytam, reméltem hittem,
kétezer tizenkettő decemberében.

pedig már olvastam valamit
kétezer tizenegy karácsonyán,
mélyre szúrtál, sokat, nehéz kiszednem
bocsásd meg ha nem értem.

mindig szabad voltál

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.