ki helyet nem talál,
lelke odvas fa, melynek mélye fáj,

mintha kiürült kérge lenne a fának,
gyökere földben, csupa látszat,
esőgyűjtő hajszáleres végek,
homok, agyag, ásvány
lélegzet.

Égkapaszkodó fényfogók hullottak,
nem termelnek létet,
csak alomnak,

hulltak, hulldogáltak alánk,
körforgás életünk - halált,
teremni, teremteni bíz jól tudott,
míg mi adtunk életet, nem áldozatot,

addig percenként pergett levélágyunk,
lelkünknek párnát, elmenőt,
lyukat a fában,
s madáretetőt.