Mellényedre tegyél hát lakatot,
arra bíz kellene a kelleme,
talán szebbé tenne ha nem szabadulna
belőle földre, embernek nem járó förtelme,

kalapácsos csavarhúzó rettenet,
Istenem szabadíts engemet,
gyarló emberi lényem pusztuljon?
mert bosszantó, hogy egymagam bírom?

nem törik le körmöm, a hajam sem festem,
csak némi mész s pókháló vesztem,
hogy ennyire bánt, lábamnak állása?
bosszút forralsz ki? hiába...

Zöld tavasz lesz akkor is, ha dédapám tiprod,
szavaiddal mered illetni elhunytamat,
minő csigolyák kötik e fejhez a gondolatot
össze a szívvel? nem jellemez bocsánatot.

kereszt keretbe magadat bezártad,

mikor már gyermeked is lát

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.