fagyvirágok,
s kék-tündérfolyók futottak
ott ahol az apró lábnyomok,
jégvilágot roppantottak
a csendben.
ködzúzmara kemény csipkéje
az ágak közé fonta be magát,
és beledermedt a lélegzet is,
minden akaratba,
a tócsák dermedt fénye,
formát képezett,
valami apró kis világ
minden mögött,
él, vél..
vétkezett,
hogy túl széppé mert lenni,
hinni lobogó tűzzé a jeget,
életbe fagyott a kikelet...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.