Vékony szendeséggel nézett reám
-Hozzám bújsz?
ajka rezgésére figyeltem, szeme mélyére láttam
volna,
de ahogy nyúltam felé
ködbe burkolódzott feloszlott füstalakká finomult,
majd mosolygott a pirkadat alatt,

meghajolt, feje félre hajtva némán nézett,
tekintete szomorú sarkába
a nem jöhető könny beleégett.
Csillogást mímelt a látszat,
ahogy átsütötte a fény,
piros alázatát térdre hajtotta a remény.

"-Eljöttem, voltam,
bocsánatod padlójába fényez a képzelet,
de el nem ér kezed többet, mert nem lehet.

Ismerésed hajnalára nézel épp,
kezemben hoztam volna a reggelt, de nem lehet,
ahogy az alkonyi érésbe sem hozhattam volna éjeket,
ne nézz így reám,
kezed remegése sem tehet igazzá,

árny vagyok csak, csupán a fény játszik alakká,
szemed bűvöletébe ne lélegezz engem többet,
ez a látvány igézet, retinád tükrére égetett.

Sajnálom. Álmod rablását, színeztem...
játszottam, mint ahogy víztükrön az esőcseppben
táncolnak a tündék egy mesében.

Ébredj! Hallod? Bocsásd meg, hogy nem is éltem."

https://www.youtube.com/watch?v=aNzCDt2eidg&feature=g-vrec

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.