látod?!
most is sodródom az árral
szabadon mint régen
a csendben

mikor figyelni kezdted mozgásomat
mikor nem volt kitérő a nap alatt,
és meséltél, életről halálról,
családigazságok kudarcáról,
s a magányról

szerelmet bántó felfogásokról
levelek tömkelegéről

békére ölelt bizalom
elém állt egy hajnalon

menedéket kerestél, vigaszt
többet vittél mégis,
magamra maradsz

ott, most ott kuporgok én is a mélyben
mint az az elmesélt szerelem fővény
melyen oly óvatosan lépkedtél,
finom szavak közé, vágyón

s én túlléptem rajtuk - érted,
és most nem érted, a túl-t a miértet,

sok lett és sokk, a "kellene"
a megtehetetlenek tömege

ijedt léptek, magukra fordultak
s újra mesélnek bizalmat

valahol
vagy

én
csak
hazavárlak