hallak...
puha mégis mély szíved dobbanásait,
ahogy magadban újra oda futsz,

hallak...
s iszom valahogy a lelkedet,
ha észre sem veszed
s látod hol futnak szemeim

soraidon, mint gombócgyűjtő,
mint ki a mellkasára keres súlyokat,

ott olvaslak ott,
hol nem tudod
de én megtaláltalak

szavaid,
régi lelked, újra az,
s odahúz, mindig
valami sors pillanat

mindig megtalál,
s Te feledni képtelen,
pont oda huzódsz vissza
ahhoz
kinél megtaláltalak -...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.