Nem én téptem le azt a rohadt almát
2012.03.20. 08:00
"Nem én téptem le azt a rohadt almát"....
Még mindig visszhangzott a fülében, a felháborodások hangja,
ahogy az előbb a megrökönyödés visszafojtott lélegzetet idézett elő a sorok közt, s utána a morajló haragos beszédek.
- "Nem én téptem le azt a rohadt almát, ne büntess tovább!"
Hangsúlyozta újra csak azért is a befejező mondatot,
majd felemelt fővel titkon sírva fordított hátat és két kezét az égre emelve kiabált - Elég!
Nem várt folytatást, a függöny legördült s pár pillanatig még ott maradt
mint egy megállt pillanat,
s a mozdulat gondolata csak akkor érte utol,
amikor a színpadi segéd véletlen a szoknya szegélyére lépett.
- Bocsi, ne haragudj, de mindjárt jön a következő felvonás. S félszeg mosollyal nézte az odakövült lányt.
Majd tovább sietett.
E. mit sem törődve az észrevett gondolaton, lehajtott fejjel lépkedett végig a sürgő forgó embereken.
Valami vonzást érzett a kis zúg felé, ahová elbújhat az átélt szerep után.
Mindig ez történik ha ezt a darabot játsszák.
Megáll benne az idő. Mintha az önön életét látná peregni visszafelé.
A megtörtént évek mélyen belé rögződtek...Mintha ma lett volna az a kifordult pillanat.
Ugyanaz a gondolat dobogott benne azóta is,
amit az általa játszott darab szereplője utolsó szavaival mondott. "Ne büntess.." "Elég"
Ki nem mosható a lélekből soha...
mint az a tekintet akkor, ami a kulcsot felkapta...
2011.Okt 1.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://jeltelen.blog.hu/api/trackback/id/tr414327527
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.