Néha úgy mondanak ítéletet az ember feje felett, ismeretlenül,
hogy nem tudják, nem látják a hátteret, amit persze el is hiszem..Nem lehet...
de mikor minden napra jut egy kényszertett, mit tenni kell önön akarat nélkül,
már megtelik valami legbelül.
Az értésnek vágyása háttérbe szorul....s menekülni is oly Minek gondolat..
ha holnap tudva tudja ismét porig taposva billeghet hite peremén...
Minek a remény?
S minek a  reménye? a Szebbé? A jobbé?
Mitől jó, ha az ember az alázásból tanul? Mit tanítanak meg vele?
A háttérbe húzódást? Hogy akkor nem lehet több bőrt lehúzni ha nem látható?

Az élet néha csak körfolyosó...Ki tudja mi van a kanyar után..
Talán jobb nem is tudni..Nem előre látni, mit kell tenni megint az életben maradásért...
Mikor jut el a lélek a feladásig? Mikor megtalálta a célt ami nincs? 
Mikor sokadjára kényszerítik harcra?
Ki szeret harcolni? Néha csak mások életért vagyunk már rá képesek...
Mikor gyermekeink jövőjét, és szó szerint ételét, mosolyát, és jövőjének lehetőségét is bemocskolnák...
Akkor, akkor már nincs választás..
Ha magunkért tehetetlenségig is sikítunk, és értelmét sem látjuk..
értük akkor is, van valami erő...ami előre tol...
Nekik..ha visszagondolnak gyerekkori éveikre, ne ez a sár, ne ez a sok menekülés jusson eszükbe...
Ne tulajdon védése, s ne a megvetés magja kell, hogy legyen már ilyenkor...
De hogy lehet kilábalni onnan, hol az ember pokollal lakik egy fedél alatt?
Meddig megy a hit abban, hogy végre szabadulhat? Ha már minden jogát el akarják venni saját otthonában?
Az tehetetlenség, vagy az út nem látása, mikortól tekinthető önsajnálatnak?
S kinek a szemében válik azzá? 
KI nem látja a mindennapi küzdelmet, egy csepp napi jóért,
egy vattacukros, vagy egy erdőbe sétálós lélegzetért...Egy szökőkutas kergető nevetésért...
Vinni a jót a kicsit, abba a gyermeki hitbe, hogy este azt mondhassa:
"Örülök, hogy te vagy az anyukám" és kis keze simogat, feje bújik...

Hát megint csak lép az ember, ismét...Hogy életben maradjon és esélyt kapjon még arra a pár évre,
ami gyerekkori...Hogy az majd szabadon teljen..Ne bántások közepette..
S ne a rosszat látva, az emberi kicsinyesség magjait vajon elfelejtik e majd?

Hát megint menni kell..
csak lehetne, hogyan...és Hová...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.