Rongyok, keblem vigaszára
párhuzam idő hullámára
színterep, egybefolyó violin-
kulcs, nyithatatlan zárhoz,
ajka néma dallamához,
furcsa, tépett képkeret,
egy nap hulló szavaiból
építhetek magas vermet.
könnyeset,
s hol megáll, tapsoló táncok
kopogása, talpak toppantása
cipőkoptató,
reám múló tekintetekből
mélyre nő a fa, az otthonadó.
Kitekert világban,
szócsapdák hadában:
Ne keress!
elbújtam,
egy lámpavirágban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.